Ha lenne rá ambícióm, megírnám az Aljasság Világtörténetének folytatását. Jó mulatság lenne, de gyenge gyomrom valószínűleg megakadályoz ennek az emberiség számára oly nagyreményű feladatnak a végrehajtásában. Hiába, a gusztus.

 Bár sosem fogom megírni, de mégis elálmodoztam azon, hol használnám fel korszakalkotó művemet. Szeretett világomnak mely szegletét tapétáznám ki saját agyam végtermékének és a legaljasabb cselekedetek tárházának különös elegyével. Eszembe jutott sok minden. Híresen nagy emberszeretetem és a demokrácia, értsd modern világ iránti olthatatlan tiszteletem jeleként érdemes értelmezni ezen ötleteket:

Versenyeket rendeznék romlatlan, zsenge gyermekeknek. Könyvem alapján melyik nebuló züllik le a legelvetemültebb szintre? Melyik zuhan alá a mocsokba erőteljesebben? Melyik temeti el szüleit hamarabb könyvem utasításai alapján? Melyik fiúgyermek aláz meg brutálisabban leánygyermeket, melyik leánygyermek aláz meg eredményesebben fiúgyermeket? Melyik jut el a miniszterelnökségig? Melyik tölt be vezető állásokat állami vállalatoknál? Ki lesz a leghülyébb és egyben legagresszívabb csemete, aki akár államelnökségig is viszi?

Vagy kötelező olvasmánynak alkalmaznám leendő államhivatalnokok oktatásában. Művem az aljasság alapműve lenne, ezért elengedhetetlenül fontos demokratikus társadalmunk építése érdekében felhasználni építő iránymutatásait. Gyerünk, csináljuk meg, együtt, közösen!

 De az is lehet, hogy sosem adnám közre. Bár mérhetetlen nagy bennem a kísértés, hogy ezt a szabadesésben zuhanó világot egy elegáns rúgással még mélyebb zuhanásba irányítsam, és tudom, a Jóisten nem haragudna rám. Mert nincs szívemben gonoszság csak fáradtság és szánalom, és az a konok elhatározás, hogy aminek pusztulnia kell, az pusztuljon.

 Zaklatottság. Sebesség, villogás, díszlet, hangoskodás, buli, lazaság, turbó, mobil, cucc, bézbólsapka, verda, foci, neon.  A világ a zaklatottság tüzében ég, s vele a világot álmodó is. Gyorsul, mint a centrifugába helyezett ruha, s lényege, mint a ruhát átáztató víz kifolyik belőle, s marad a száraz ruha. A létezés csontváza, a lényegtől megfosztott beteg agyvelő.

 És mi marad nekünk?